“AZT MONDJÁK, A PUNKOK KIRÁLYA VAGYOK. NOS, MINT A PUNKOK KIRÁLYA, NEM KÖVETHETEM MÁSOK SZABÁLYAIT!”


Mindegy, milyen zenét szeret az ember, John Lydon (aka Johnny Rotten) nevét egész biztosan hallotta már. A londoni származású Punkkirály sokmindenre büszke lehet, és bár jelenleg Los Angelesben él, vitathatatlanul óriási hatással volt - és van - az Egyesült Királyság zenei életére. “ Katalógust készíthetnék arról, mi mindent csináltam életemben és mennyi helyről ismerhetnek mások” - mondja.

Lydon öt évtizede van jelen a zenebizniszben. A ’70-es években kezdte, a Sex Pistols frontembereként, ahonnan három év után ki is lépett. “ Amikor a Sex Pistolst otthagytam, kétségtelenül a popsztárrá válás lehetőségét hagytam ott. Nem vágytam rá, és nem tetszett, amivé Johnny Rottent változtatni akarták. Azt mondják, a punkok királya vagyok: nos, punkkirályként nem követhetem mások szabályait.”

’78-ban megalapította a PiL-t, az ’egyenrangú zenekartagok’ elve alapján, amire a kiadója még nem állt készen.
“ A tagok, akiket választottam, gyakorlatilag ismeretlen emberek voltak, ez pedig feszültséget teremtett köztem és a kiadó közt, mivel ők elvárták volna, hogy szupersztárokat hívjak a zenekaromba.”

Noha Lydon zenei karrierjét a Sex Pistols indította be, a PiL sokkal inkább az ő világa. “ Meguntam a műfajt, és azt a fegyelmet, amit elvártak tőlem a punkra hivatkozva. Nem azért vágtam bele a zenélésbe, hogy vallásos megszállottsággal figyeljék, a megfelelő ruhákat viselem-e. A PiL egy sokkal korlátlanabb univerzumot tárt fel előttem. Búcsút intettem a verze-refrén dalformának, ebben amúgy sem volt jó már a Sex Pistols sem. Aztán nekiláttam önmagam felfedezésének, ahelyett, hogy vakon támadnék minden létező intézményt – ebben elég jó volt a Sex Pistols. Azt persze el kell ismerni, hogy a küszöböt a Pistols jelentette.”


“LÉGY ÖNMAGAD, ÉS DOLGOZZ OLYAN KEMÉNYEN, AMENNYIRE CSAK LEHET”


Az őszinteséget a zenélésben Lydon a mai napig nagyon fontosnak tartja, és ezt szívesen hangoztatja is.
“ Túlságosan sokan érzik úgy a zenei karrierjük kezdetén, hogy fel kell venniük egy bizonyos stílust, amit valaki egyszer már megteremtett. Próbálnak kategóriákhoz és műfajokhoz igazodni, és megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket épp egy korábbi hírességnek köszönhetnek. Ez a legrosszabb hozzáállás, mert így csak beleragadnak az egyforma hangzású előadók mocsarába, ami egy nagyon egészségtelen, demotiváló, és tehetséggyilkos dolog. Légy önmagad, és dolgozz olyan keményen, amennyire csak lehet.”

A zeneiparban eltöltött hosszú idő ellenére Lydon szemmel láthatóan örök kívülállóként tekint magára.
“ Egyenesen nevetséges, ahogy ezek a kőgazdag, sznob zenészek elcseszik a saját életüket: válás válás után, gyűlölködés, elégedetlenkedés. Ez nekem nem való. Kitaposott ösvény, és én sosem azon jártam. Inkább bolyongok az erdőben, mint hogy a pokolba vezető úton repesszek.” Lydon magánéletét ettől függetlenül rendszeresen kiteregeti a média, nagy bosszúságára persze. “Igazán bántó tud lenni, különösen, ha a családomat veszik célba. Ehhez nincs joguk. Szedjenek szét, rendben. De történt néhány igazán kellemetlen dolog is az évek során. Gondunk volt például a Wikipédiával, mert hajlamosak alapos kutatás nélkül szócikket írni. Ami nekik apróságnak tűnik, az nekünk nagyon is fontos. Hosszas vitát eredményez. Egyetlen kis mellébeszélés óriási ferdítéssé dagad. Ennyit Al Gore információs szupersztrádájáról!”


“AZ ELVEIM MOST IS UGYANAZOK, MINT A KEZDETEKKOR”


Lydon 16 évesen lett a Sex Pistols tagja, és az a tény, hogy gyakorlatilag az egész felnőttkorát a rivaldafényben élte, nyilván erősen befolyásolta a véleményét az életről, a világról. “Az elveim most is ugyanazok, mint a kezdetekkor: nem azért csinálom ezt az egészet, hogy vakítsam az embereket, vagy óriási összegekkel húzzam le őket. Ezért vagyok a hosszú évek után még mindig ugyanaz: egy boldog, elégedett ember.”
“Lelkileg nagyon megterhelő, emiatt sokan feladják, nem érzik magukat elég jónak. Az évek során sokat fejlődtem mentálisan, felkészültebb lettem – no persze én eleve ilyen típus vagyok. Úgy fogom fel, hogy amíg élek, tanulok, és minél többet tanulok, annál inkább megtanulom tisztelni az élet legnagyobb kihívását: a kérlelhetetlen ragaszkodást az értékrendedhez és az elveidhez. Az enyém a következő: ne hazudj! Nincs rá szükség. Egyetlen életem van, a lehető legjobban kell élnem.”

’92-ben a PiL szünetelt, ezt az időt Lydon egyéb terveire használta fel. Írt egy önéletrajzot „Rotten – Íreknek, feketéknek, kutyáknak tilos!” címmel, amit ’93-ban adtak ki, és a Sex Pistols felbomlásáig tartó életéről szól. Kiadta Psycho’s Path című szólóalbumát is, ami ’97-ben jelent meg, épp a Sex Pistols újraegyesülő turnéja után. “Mire befejeződött a turné, mindenki, aki az albumom munkálataiban segített, lelépett. Emiatt sajnos maga az anyag is, és a fogadtatása is elég csekélyre sikerült. Jelentéktelen lett, ami nagy kár.”


“A HANGYÁK AZÉRT BOLDOGOK, MERT SEGÍTENEK EGYMÁSNAK. AZ EMBEREKNEK UGYANEZT KELLENE TENNIÜK. MI HASZNA ANNAK A KORMÁNYNAK, AMELYIK NEM SEGÍTI A JOGFOSZTOTTAKAT, A BETEGEKET, A GYENGÉKET ÉS AZ ELESETTEKET?”


Ezenkívül Lydon számos tévéműsorban szerepelt vagy közreműködött. “A tévés munkáim igazán tanulságosak voltak, rájöttem, hogy a zene mindenütt jelen van. Például, ha a hírekben megtalálod a versritmust, valami igazán csodálatosra találtál rá.”

“Sok tévéműsor, amihez hozzájárultam, állatokról, rovarokról szól, ezekből rengeteget tanultam. Megtanultam igazán értékelni az élet lüktetését. Mi késztet arra egy élőlényt, hogy élni akarjon, ha az élete annyira nehéz? Vagy miért jó például hangyának lenni? Nos, a hangyák azért boldogok, mert segítenek egymásnak. Az embereknek ugyanezt kellene tenniük. Mi haszna annak a kormánynak, amelyik nem segíti a jogfosztottakat, a betegeket, a gyengéket és az elesetteket?”

Végül, 17 év szünet után, 2009-ben bejelentették, hogy a PiL öt Egyesült Királyság-beli koncert erejéig újra összeáll. A zenekar azóta sem állt le. Október 28-án újra kiadták Metal Box és Album című albumaikat, négycédés és négybakelites díszdobozos változatban, és ezt megünneplendő négy koncertet is adtak. Egyet november 19-én, az O2 Academy-ben, Leicesterben, ahová kedves emlékek kötik őket. “Nagyon jó Leicesterben koncertezni, gyakorlatilag a PiL egyik saját városa. A közönség tökéletes; ismerik a dalokat egytől egyig. A kisebb helyszíneket jobban szeretem, mert bensőségesebb és személyesebb a légkör.” Lydon pontosan ezt keresi egy koncertben: “Számomra a Pistols épp azért lett problematikus, mert túlságosan kinőtte magát, a stadionfellépések felé haladt, ami egyszerűen nem élvezet. Nem vagyok elégedett, ha nem tudok szemkontaktust teremteni egy-egy emberrel a közönségből. Engem ez éltet, a kapocs ember és ember között. Ilyesmit nem érzel, ha egy szupersztár szerepébe vagy kényszerítve, ahogy Johnny Rottennel tenni akarták. Ha szupersztár vagy, mindenki azt hiszi, felsőbbrendűként az ilyesmire csak legyintesz. Ez jó nagy baromság. Néha fellépünk fesztiválokon, és az is szerethető, de egy kisebb helyszín intimitását mindennél jobban szeretem.”

Forrás:  Greatcentral.org.uk