"A rock lényege az önkifejezés az önmegvalósítás, hogy az ember azt csinálja amit akar. A punk rock korszak segített magamat megtalálni. Amikor beindult és mindenki gitárt fogott, én is meg akartam ragadni valamit de a szinpad már tele volt úgyhogy egy Super 8-as kamerát fogtam és filmes lettem." - Don Letts -
Egy dokumentumfilm, amely az Anti-Flag politikai punk zenekar történetét dolgozza fel. A filmben megszólalnak olyan ismert zenészek, mint Tom Morello, Billy Bragg, Tim McIlrath és Brian Baker is. A dokumentumfilm bemutatja, milyen kihívásokkal és nehézségekkel szembesülnek azok, akik politikai zenét játszanak, és életüket az aktivizmusnak szentelik.
Egy négyrészes amerikai dokumentumfilm-sorozat. Minden epizód egy-egy korszakra fókuszál, kezdve a 60-as évek protopunk mozgalmától egészen napjainkig, így átfogó képet ad a punk fejlődéséről és hatásáról. A sorozat nem csupán a zenei forradalmat mutatja be, hanem azt a lázadó szellemiséget és kreatív energiát is, amely generációkat inspirált, és máig érezhető hatást gyakorol a popkultúrára.
A The Godfathers of Hardcore feltárja Roger Miret és Vinnie Stigma, a hardcore punk meghatározó figuráinak történetét – bepillantást engedve abba, hogyan formálták a zenei színtér arculatát az Agnostic Front élén.
A RUDEBOY című film archív felvételekkel, interjúkkal és játékfilmes elemekkel mutatja be a legendás Trojan Records történetét, amely a brit táncparketteken zajló kulturális forradalom egyik kulcsszereplője volt a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején.
1993-ban, GG Allin mindössze 37 évesen, heroin túladagolás következtében hunyt el – halála is mítosz lett, akárcsak élete. A díjnyertes rendező, Sami Saif dokumentumfilmje, a THE ALLINS, szeretetteljes és szórakoztató betekintést nyújt a botrányhős énekes családjának mindennapjaiba, miközben új megvilágításba helyezi a punk ikon örökségét.

Filmek

Keresés:
Ország: Típus:
Összes A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z 0-9
123...38
...Aby si lidi vsimli
1988
Dokumentumfilm
7.0/10 (IMDb)
Rendező:
Vladislav Kvasnicka
Író:
Vladislav Kvasnicka
Hossz:
21 perc
Nyelv:
Cseh
Szereplők:
Petr Hošek
...And Out Comes The Wolf
2025
Játékfilm
Rendező:
Danny Peykoff
Író:
Jason Neese, Jamie Neese, Danny Peykoff
Nyelv:
Angol, USA
Szereplők:
Giancarlo Esposito, Harold Perrineau, Ryan Hurst
100 dB Indust-bag
2024
Dokumentumfilm
8.9/10 (IMDb)
Rendező:
Gregor Bauman, Jaka Terpinc
Író:
Gregor Bauman, Jaka Terpinc
Hossz:
61 perc
Nyelv:
Szlovén
Szereplők:
Dragan Ambrozic, Goran Jarnevic, John Jennings
1989: Chceme dýchat
2023
Dokumentumfilm
Rendező:
Karel Strachota
Író:
Karel Strachota
Hossz:
50 perc
Nyelv:
Cseh
Szereplők:
Jan Battěk, Denisa Nesvačilová, Václav Knop, Miroslav Wanek
1991: The Year Punk Broke
1992
Dokumentumfilm
7.3/10 (IMDb)
Rendező:
David Markey
Hossz:
99 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Kim Gordon, Kurt Cobain, Mike Johnson, Lori Barbero, Kim Gordon, Dinosaur Jr.
24 Hour Party People
Non-stop party arcok
2002
Játékfilm
Felirat
7.4/10 (IMDb)
Rendező:
Michael Winterbottom
Író:
Frank Cottrell Boyce
Hossz:
115 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Steve Coogan, John Thomson, Shirley Henderson, Mark Windows
924 Gilman St
Let's Talk About Tact and Timing
2007
Dokumentumfilm
5.7/10 (IMDb)
Rendező:
Jack Curran
Hossz:
86 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Billie Joe Armstrong, Tim Armstrong, Jello Biafra, Lars Frederiksen, Ian MacKaye
A Band Called Death
A banda neve: Halál
2012
Dokumentumfilm
Felirat
7.5/10 (IMDb)
Rendező:
Mark Covino
Hossz:
96 perc
Nyelv:
Angol, USA
Szereplők:
Dannis Hackney, Bobby Hackney, David Hackney, Robbie Duncan, Kathleen
A Fat Wreck
The Punk-U-Mentary
2016
Dokumentumfilm
7.0/10 (IMDb)
Rendező:
Shaun Michael Colón
Hossz:
88 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Fat Mike, Erin Burkett, Joey Cape, Laura Jane Grace
A Heart Is Always Red
Ett hjärta är alltid rött
2024
Dokumentumfilm
7.1/10 (IMDb)
Rendező:
Anders Balsam Hellström
Hossz:
103 perc
Nyelv:
Svéd
Szereplők:
Fred Asp, Lennart Eriksson, Jeff Eyrich
123...38




60. rész – Érdekfeszület
59. rész – Böiler
58. rész – Macskanadrág
57. rész – Preta Fakto
56. rész – Toast
55. rész – Tard Horses
54. rész – Plüssnapalm
53. rész – Orwell Disznói
52. rész – Prosectura
51. rész – Kovács 'Kiskovács' Zoltán (AMD)
50. rész – Pangó Alkesz
49. rész – Meconium
48. rész – Káderek
47. rész – The Grenma
46. rész – Utópia
45. rész – TbOi!
17. rész – Vészkijárat
16. rész – Aljas Kúszóbab
43. rész – Elit Osztag
42. rész – Közellenség
41. rész – Hátsó Szándék
40. rész – Felső Tízezer
39. rész – Hisztéria
38. rész – Eresz Alá Szorult Uborka
37. rész – Linx
36. rész – Hit By A School Bus
35. rész – Krumplizcukor
34. rész – Utolsó Alkalom

Legfrissebb hírek

Ingyen nézhető a legendás Decline of Western Civilization trilógia!
Rancid ihlette dráma, And Out Comes the Wolf előzetes
A „punk” szó története: Shakespeare-től a Sex Pistolsig
A Sex Pistols újra színpadon – klasszikus dalok, új frontemberrel

Facebook

YouTube