"Minden tettemet a Crass-ben, a "Légy pontosan az aki lenni akarsz" gondolat inspirálta, amit a "Big A, Little A" című számunkba is beletettünk, egyfajta gyakorlásképp, hogy az emberek merjenek egy olyan világról álmodni amilyet szeretnének és hogy megmutassuk nekik, meg van az erejük átformálni ezt a világot, ahol azt mondják nekik, hogy "nem, nem tudjátok." - Penny Rimbaud -
Brutálisan őszinte dokumentumfilm a NOFX négy évtizedes karrierjéről, amely feltárja a zenét, a káoszt és az ellentmondásokat az egyik legszókimondóbb punk-rock zenekar mögött. Első kézből származó beszámolókon és sosem látott pillanatokon keresztül a film egy éppoly vakmerő és vicces, mint személyes történetet tár elénk.
A film Glen Matlock, a Sex Pistols alapító tagjának regényén alapul, aki a banda egyetlen stúdióalbuma, a „NEVER MIND THE BOLLOCKS” tizenkét ikonikus dalából tízet társ-szerzőként jegyzett. Matlock részletesen bemutatja a 70-es évek eleji brit hangulatot, és rengeteg bennfentes titkot tár fel.
Dokumentumfilm a szlovén punkmozgalomról (1977–1985): középiskolás zenekarok lázadása a jugoszláv kommunista rendszer ellen. Tito haldoklásának idején Ljubljanában robbanásszerű ellenkultúra született, amelyet a hatalom elnyomással és a hírhedt „náci punk üggyel” próbált megtörni.
Fiatalok egy csoportja összefog, hogy kitörjön kilátástalan kisvárosából. A történetet a Rancid és a 90-es évek East Bay punk szcénája ihlette.
A hetvenes évek vége, Lengyelország. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Ustrzyki Dolnéban, néhány tinédzser a Sex Pistols hatására punkzenekart alapít. Amikor a Szabad Európa Rádió a levelük nyomán műsort indít nekik, a lázadásukra a kommunista titkosszolgálat is felfigyel. Egy tiszt egyértelművé teszi számukra: Ustrzyki Dolne nem London, itt nem lesz punk.

Filmek

Keresés:
Típus:
Rendezés:
ABC
Dátum
IMDb
Nyelvi opciók:
Összes A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z 0-9
Faça Você Mesma
2020
Játékfilm
6.7/10 (IMDb)
Rendező:
Leticia Marques
Író:
Leticia Marques
Hossz:
72 perc
Nyelv:
Spanyol
Factory: Manchester from Joy Division to Happy Mondays
2007
Dokumentumfilm
Rendező:
Chris Rodley
Hossz:
90 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
John Simm, Jellybean Benítez, Peter Hook, Stephen Morris
Fala – Jarocin ’85
1986
Dokumentumfilm
Rendező:
Piotr Łazarkiewicz
Hossz:
80 perc
Nyelv:
Lengyel
Fat Kid Rules the World
2012
Játékfilm
Felirat
6.4/10 (IMDb)
Rendező:
Matthew Lillard
Író:
Michael M.B. Galvin, Peter Speakman
Hossz:
98 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Jacob Wysocki, Matt O'Leary, Billy Campbell
FESTED
A Journey to Fest 7
2010
Dokumentumfilm
6.6/10 (IMDb)
Rendező:
Reese Lester
Hossz:
105 perc
Nyelv:
Angol
Filmage: The Story of Descendents/All
2013
Dokumentumfilm
8.2/10 (IMDb)
Rendező:
Deedle Lacour, Matt Riggle
Író:
Matt Riggle
Hossz:
90 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Bill Stevenson, Milo Auckerman, Karl Alvarez
flüstern & SCHREIEN
whisper & SHOUT
1989
Dokumentumfilm
7.7/10 (IMDb)
Rendező:
Dieter Schumann
Író:
Dieter Schumann
Hossz:
100 perc
Nyelv:
Német
Szereplők:
Ritchie Barton, Tamara Danz, André Gensicke, Uwe Hassbecker
For Being Alive
Za to, że żyjemy, czyli punk z Wrocka
2014
Dokumentumfilm
7.5/10 (IMDb)
Rendező:
Tomasz Nuzban
Író:
Tomasz Nuzban, Marek Świerk
Hossz:
72 perc
Nyelv:
Lengyel
Free Pussy Riot: The Movie AKA Pussy Riot: The Movement
2013
Dokumentumfilm
6.3/10 (IMDb)
Rendező:
Natasha Fissiak
Író:
Carole Keeney Harrington
Hossz:
85 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Mariya Alyokhina, Diana Arbenina, Artour Aristakisian, Svetlana Bakhmina
Führer Ex
2002
Játékfilm
Felirat
6.7/10 (IMDb)
Rendező:
Ingo Hasselbach
Író:
Winfried Bonengel
Hossz:
101 perc
Nyelv:
Német
Szereplők:
Aaron Hildebrand, Christian Blümel, Jule Flierl
Programajánló





110. rész – Barangó
109. rész – Chaos
108. rész – Trottel Records
107. rész – Red Line Offside
106. rész – Pinkpunkrz
105. rész – Ansantré
104. rész – Tóth-Laboncz 'Labi' Attila
103. rész – The Ocean Front
102. rész – The Snobs
101. rész – Dogs On Leads
99. rész – Hortobágy Hardcore Crew
98. rész – Agydaganat
97. rész – Gyíkemberz
96. rész – Üveges Csirkeszemek
95. rész – Nemecsek
94. rész – Független Adó
93. rész – Csermanek Lakótelep
92. rész – Barátság Kőolajvezeték
91. rész – Necropsia
90. rész – Ingerküszöb
89. rész – Térkövön Sült Lángos
88. rész – Tigris
87. rész – Rablóbanda
86. rész – 193.Cella
85. rész – Gusztus
84. rész – Salabakter
83. rész – Tizzy, Sas, Vessy interjú
82. rész – Barackca
81. rész – Gombával (Mumin)
80. rész – Gear



Legfrissebb hírek

50 éves a punk: nyári koncertajánló
50 éve történt - A koncert, amely megváltoztatta a világot
2026-ban jöhet a Charlie Harperről és a UK Subsról szóló film
A Pistols történetének másik oldala felkerült a streamingplatformokra
Ingyenes punk- és kultfilmek a Shout! Studiosnál
Előkerült az SLC Punk 2 meg nem valósult eredeti forgatókönyve
Új Sex Pistols koncertfelvételek kerültek elő

Facebook

YouTube