Amikor 1974-ben a New York-i CBGB klub dohos falai között felhangzott az azóta világhírűvé vált „1-2-3-4!” vezényszó, a hallgatóság egy része csak zajt hallott. De volt valaki a dobok mögött, aki pontosan tudta, hogy amit csinálnak, az a jövő.

Tizenkét évvel ezelőtt hunyt el a rocktörténelem egyik legmeghatározóbb, magyar származású alakja: Erdélyi Tamás, akit a világ Tommy Ramone-ként, a legendás Ramones együttes alapító dobosaként, zenei agyaként és producereként ismert meg. Bár neve egybeforrt a New York-i punk színtérrel, története Budapesten kezdődött: itt született, itt töltötte gyermekévei első hét évét, mielőtt családja az 1956-os forradalom után az Egyesült Államokba emigrált.



BUDAPESTI GYÖKEREK

Erdélyi Tamás 1949. január 29-én született Budapesten, zsidó értelmiségi családba. Szülei, Erdélyi Zoltán festő és fotográfus, valamint felesége, szintén fotósként dolgoztak. Szülei a holokauszt borzalmait szomszédok és barátok segítségével élték túl, miközben a rokonság több tagja a vészkorszak áldozatává vált.

A család a pesti belvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. szám alatt élt, közvetlenül a Toldi mozi felett. Tamás korai emlékei közé tartozott a mozi varázsa, ahol rengeteg időt töltött, és a Margitsziget, ahol egy szabadtéri előadáson látott dobos hatására otthon, saját kezűleg készített magának dobfelszerelést. A városi élet mellett meghatározóak voltak számára a vidéki élmények is: a család rendszeresen nyaralt Nógrád megyében, Budapesttől mintegy 80 kilométerre.

Iskolai tanulmányait a lakóhelyétől alig kétszáz méterre található V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskolában kezdte meg. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után a család az emigráció mellett döntött. Tamás ekkor még csak hétéves volt. A téli szünet előtti utolsó tanítási napon, búcsúzáskor a gyermekek szokásos módján így köszönt el tanárnőjétől, Margit nénitől: „Jövőre találkozunk!” A tanárnő azonban csak ennyit válaszolt: „Lehet, hogy nem.”

A családnak mindössze annyi holmit volt ideje magával vinni, amennyit kézben el tudtak vinni. Előbb Ausztriába menekültek, majd onnan jutottak el az Egyesült Államokba. Tommy később úgy emlékezett vissza, hogy számára gyermekként inkább kalandnak tűnt az utazás, miközben szülei számára rendkívül nehéz időszak volt.


ÉRKEZÉS AMERIKÁBA: ELVIS ÉS AZ ELSŐ ZENEKAROK





A TECHNOLÓGIA BŰVÖLETÉBEN: A RECORD PLANT ÉS JIMI HENDRIX

Tommy a zenélés mellett legalább annyira érdekelte a felvételi folyamat „mágiája” is. Egy véletlen metrós találkozás révén jutott el egy stúdióba, ahol azonnal tudta: ez lesz az ő útja. Kezdetben egy 8 sávos stúdióban dolgozott, majd bekerült a korszak egyik legmodernebb intézményébe, a Record Plant-be.

Itt tanúja lehetett a többsávos rögzítés hajnalának; abban a stúdióban dolgozott, ahol a világ első két 24 sávos keverőpultjának egyike állt. Mérnökként közreműködött Jimi Hendrix Band of Gypsys korszakának felvételeinél 1969-ben. Lenyűgözte Hendrix alázata és munkabírása. A stúdiómunka mellett a filmművészet is mélyen érintette: egy filmgyártó cégnél dolgozva az ebédidőit a MoMA (Modern Művészetek Múzeuma) vetítésein töltötte, ahol megismerkedett az avantgárd filmmel. Ez a minimalista, „a kevesebb több” esztétika később kulcsfontosságúvá vált a Ramones arculatának kialakításakor.


A RAMONES SZÜLETÉSE ÉS A „JUDY IS A PUNK” PILLANAT

A 70-es évek elején Tommy egy londoni vakáció során döntötte el, hogy visszatér az aktív zenéléshez. Megalapította a Butch nevű glam-rock bandát, de az hamar feloszlott. Ekkor fordult a figyelme korábbi barátai, Johnny és Dee Dee felé.

Eredetileg nem is a zenekar tagjának szánta magát. Saját maga által alapított Performance Studiosában menedzserként és producerként akarta összefogni a formációt, miközben ő beszélte rá Johnny Ramone-t is, hogy térjen vissza a zenéléshez. Tommy már ekkor határozott elképzeléssel rendelkezett arról, milyen zenekart szeretne létrehozni: rövid, gyors, sallangmentes dalokat játszó együttest, amely teljesen szakít a korszak hosszú gitárszólóira épülő rockzenéjével.

A felállás kezdetben Joey-ból (dob), Johnny-ból (gitár) és Dee Dee-ből (basszusgitár/ének) állt. Tommy hamar észrevette, hogy Dee Dee nem bírja szusszal az éneket játék közben, Joey viszont különleges hanggal rendelkezik, ezért őt a mikrofon elé állította. Ezután dobost kezdtek keresni, ám senki sem tudta eljátszani azt a feszes, egyszerű és könyörtelenül gyors stílust, amelyet Tommy elképzelt. A próbákon végül ő mutatta meg a jelentkezőknek, hogyan kellene megszólalniuk, majd a többiek javaslatára maga ült a dobok mögé. Felvette a Tommy Ramone nevet, és ezzel megszületett a klasszikus Ramones-felállás.

A sorsfordító pillanat Tommy emlékei szerint egy queensi próbán jött el, amikor a fiúk eljátszották a Judy Is a Punk című dalt. Ekkor döbbent rá, hogy valami teljesen egyedi, jövőbemutató és korszakalkotó dolog született. Ő lett a zenekar „építésze”, aki összefogta az excentrikus és gyakran konfliktusos tagokat, miközben dobosként, producerként és dalszerzőként is meghatározó szerepet vállalt. Az I Wanna Be Your Boyfriend teljes egészében az ő szerzeménye volt, a punk egyik legismertebb himnuszának, a Blitzkrieg Bop-nak pedig ő írta a nagy részét. A dal eredetileg Animal Hop munkacímen készült, Dee Dee Ramone később adta neki a Blitzkrieg Bop címet, míg a legendássá vált „Hey! Ho! Let's Go!” rigmus szintén Tommy ötlete volt. A korai Ramones-hangzás kialakításában betöltött szerepét jól mutatja, hogy később a Pinhead ikonikus gitárriffjének és a mára kultikussá vált „Gabba Gabba Hey!” szlogen megszületését is magának tulajdonította.




TÁVOZÁS A DOBOK MÖGÜL ÉS A 80-AS ÉVEK KÍSÉRLETEI

Három korszakalkotó album (Ramones, Leave Home, Rocket to Russia) után Tommy 1978-ban úgy döntött, hogy kiszáll a zenekarból. A szinte megállás nélküli turnézás, valamint a Ramones tagjai közötti állandó személyes konfliktusok hosszú idő alatt teljesen felőrölték. Később úgy nyilatkozott, hogy visszatekintve valószínűleg klinikai depresszióval is küzdött, ezért úgy érezte, ha tovább marad a zenekarban, mentálisan beleroppan. A dobokat Marky Ramone-nak adta át, de producerként és háttéremberként továbbra is meghatározó szerepet játszott a Ramones életében. Társproducerként dolgozott a Road to Ruin albumon, majd 1984-ben producerként tért vissza a Too Tough to Die elkészítéséhez.

A Ramones-ból való kiválása után sem fordított hátat a zenének, inkább új irányokat keresett. Az 1980-as évek elején szoros szakmai kapcsolatba került Joey Ramone testvérével, Mickey Leigh-vel, akivel több felvételt is készített - többek között a The Rattlers nevű formációban. 

Producerként is keresett szakemberré vált. Nevéhez fűződik a The Replacements 1985-ös klasszikusa, a Tim, valamint a Redd Kross Neurotica című albuma is. 2002-ben ismét kapcsolatba került egykori zenésztársaival, amikor producerként felügyelte Marky Ramone és C.J. Ramone közös felvételét, a Joey Ramone emlékére készült The Bowery Electric című dalt. Két évvel később, 2004. október 8-án - Johnny Ramone születésnapján - hosszú idő után ismét Ramone-ként állt színpadra a Ramones Beat Down on Cancer jótékonysági koncerten C.J. Ramone, Daniel Rey és Clem Burke társaságában.




VISSZATÉRÉS A GYÖKEREKHEZ: UNCLE MONK

Élete későbbi szakaszában Tommy fokozatosan eltávolodott a hangos rockzenétől, és az akusztikus, tradicionális amerikai folkzene felé fordult. 2006-ban élettársával, Claudia Tienannal megalapította az Uncle Monk nevű formációt.



A zenekarban Tommy mandolinon játszott és énekelt. Zenéjük az „alt-bluegrass” stílust képviselte, amely a hagyományos amerikai bluegrasst a punk szemléletével ötvözte. Tommy szerint a bluegrass és a punk között számos hasonlóság fedezhető fel: mindkettő közvetlen, őszinte és egyszerű eszközökkel szólítja meg a közönséget. Az Uncle Monk főként klubokban lépett fel, 2006-ban pedig megjelentette az Uncle Monk című bemutatkozó albumát, amely kedvező kritikai fogadtatásban részesült.




MAGYAR IDENTITÁS ÉS A HAZATÉRÉS

Erdélyi Tamás nem felejtette el gyökereit. 2008-ban, több mint ötven év után látogatott haza Budapestre. Meghatottan kereste fel gyermekkora helyszíneit: a Bajcsy-Zsilinszky úti házat, a Szemere utcai iskolát és a Margitszigetet. Egy televíziós riportban őszinte lelkesedéssel beszélt arról, mennyire várta, hogy újra megkóstolhassa a magyar kiflit és a pogácsát - az otthon ízeit. Bár szülei elvesztése óta (akkor már mintegy tíz éve) nem beszélt senkivel magyarul, a riportok során mégis megcsillantotta nyelvtudását.