Amikor 1974-ben a New York-i CBGB klub dohos falai között felhangzott az azóta világhírűvé vált „1-2-3-4!” vezényszó, a hallgatóság egy része csak zajt hallott. De volt valaki a dobok mögött, aki pontosan tudta, hogy amit csinálnak, az a jövő.

Tizenkét évvel ezelőtt hunyt el a rocktörténelem egyik legmeghatározóbb, magyar származású alakja: Erdélyi Tamás, akit a világ Tommy Ramone-ként, a legendás Ramones együttes alapító dobosaként, zenei agyaként és producereként ismert meg. Bár neve egybeforrt a New York-i punk színtérrel, története Budapesten kezdődött: itt született, itt töltötte gyermekévei első hét évét, mielőtt családja az 1956-os forradalom után az Egyesült Államokba emigrált.



BUDAPESTI GYÖKEREK ÉS A NÓGRÁDI NYARAK

Erdélyi Tamás 1949. január 29-én született Budapesten, zsidó értelmiségi családba. Szülei, Erdélyi Zoltán festő és fotográfus, valamint felesége, szintén fotósként dolgoztak. Családja a holokauszt borzalmait szomszédok és barátok segítségével élte túl, miközben a rokonság több tagja odaveszett.

A család a pesti belvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. szám alatt élt, közvetlenül a Toldi mozi felett. Tamás korai emlékei közé tartozott a mozi varázsa, ahol rengeteg időt töltött, és a Margitsziget, ahol egy szabadtéri előadáson látott dobos hatására otthon, saját kezűleg készített magának dobfelszerelést. A városi élet mellett meghatározóak voltak számára a vidéki élmények is: a család rendszeresen nyaralt Nógrád megyében, Budapesttől mintegy 80 kilométerre. Ezek a természetközeli nyarak és a falu nyugalma éles kontrasztban álltak a későbbi New York-i nyüzsgéssel, mégis fontos részét képezték korai identitásának.

Iskolai tanulmányait a lakóhelyétől alig kétszáz méterre található V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskolában kezdte meg. Az 1956-os forradalom leverése után a család az emigráció mellett döntött. Tamás ekkor még csak hétéves volt. A téli szünet előtti utolsó tanítási napon, búcsúzáskor a gyermekek szokásos módján így köszönt el tanárnőjétől, Margit nénitől: „Jövőre találkozunk!” A tanárnő azonban csak ennyit válaszolt: „Lehet, hogy nem.”






A TECHNOLÓGIA BŰVÖLETÉBEN: A RECORD PLANT ÉS JIMI HENDRIX

Tamást a zenélés mellett legalább annyira érdekelte a felvételi folyamat „mágiája” is. Egy véletlen metrós találkozás révén jutott el egy stúdióba, ahol azonnal tudta: ez lesz az ő útja. Kezdetben egy 8 sávos stúdióban dolgozott, majd bekerült a korszak egyik legmodernebb intézményébe, a Record Plant-be.

Itt tanúja lehetett a többsávos rögzítés hajnalának; abban a stúdióban dolgozott, ahol a világ első két 24 sávos keverőpultjának egyike állt. Mérnökként közreműködött Jimi Hendrix Band of Gypsys korszakának felvételeinél 1969-ben. Lenyűgözte Hendrix alázata és munkabírása. A stúdiómunka mellett a filmművészet is mélyen érintette: egy filmgyártó cégnél dolgozva az ebédidőit a MoMA (Modern Művészetek Múzeuma) vetítésein töltötte, ahol megismerkedett az avantgárd filmmel. Ez a minimalista, „a kevesebb több” esztétika később kulcsfontosságúvá vált a Ramones arculatának kialakításakor.


A RAMONES SZÜLETÉSE ÉS A „JUDY IS A PUNK” PILLANAT

A 70-es évek elején Tamás egy londoni vakáció során döntötte el, hogy visszatér az aktív zenéléshez. Megalapította a Butch nevű glam-rock bandát, de az hamar feloszlott. Ekkor fordult a figyelme korábbi barátai, Johnny és Dee Dee felé.

Eredetileg menedzserként és producerként akarta segíteni őket a saját maga által alapított Performance Studios-ban. A felállás kezdetben Joey-ból (dob), Johnny-ból (gitár) és Dee Dee-ből (basszusgitár/ének) állt. Tamás hamar észrevette, hogy Dee Dee nem bírja szusszal az éneket a játék mellett, Joey viszont különleges hanggal rendelkezik, ezért Joey-t a mikrofon elé állította. Mivel nem találtak olyan dobost, aki képes lett volna azt a feszes, díszítésektől mentes tempót hozni, amit Tamás elvárt, végül ő maga ült be a dobok mögé. Felvette a Tommy Ramone nevet, és ezzel a zenekar teljessé vált.

A sorsfordító pillanat Tamás emlékei szerint egy queens-i próbán jött el, amikor a fiúk eljátszották a Judy is a Punk című dalt. Tamás ekkor döbbent rá, hogy valami teljesen egyedi, jövőbemutató és korszakalkotó dolog született. Ő lett a zenekar „építésze”, aki összefogta az excentrikus és gyakran konfliktusos tagokat.




TÁVOZÁS A DOBOK MÖGÜL ÉS A 80-AS ÉVEK KÍSÉRLETEI

Három korszakalkotó album ( Ramones, Leave Home, Rocket to Russia ) után Tommy 1978-ban elfáradt a turnézás és a tagok közötti folyamatos feszültség miatt. Átadta a dobokat Marky Ramone-nak, de producerként továbbra is segítette a bandát ( Road to Ruin, Too Tough to Die).

A Ramones-ból való kiválása után sem vonult vissza a zenéléstől, sőt, keresni kezdte az új utakat. 1983 körül szoros szakmai kapcsolatba került Joey Ramone testvérével, Mickey Leigh-vel. Közös felvételeket készítettek (például a "Stop" nevű formációval), amelyekben Tommy újra gitárt ragadott. Ezek a felvételek jól mutatják, hogy a punk nyerssége után érdekelték a dallamosabb, New Wave-esebb irányzatok is. Emellett neves zenekarok producere lett, ő jegyzi például a The Replacements klasszikusát, a Tim-et is.




VISSZATÉRÉS A GYÖKEREKHEZ: UNCLE MONK

Élete későbbi szakaszában Tamás fokozatosan eltávolodott a hangos rockzenétől, és az akusztikus, tradicionális amerikai folkzene felé fordult. 2006-ban élettársával, Claudia Tienannal megalapította az Uncle Monk nevű formációt.



A zenekarban Tommy mandolinon játszott és énekelt. Zenéjük az „alt-bluegrass” stílust képviselte, amely a hagyományos amerikai bluegrasst a punk szemléletével ötvözte. Tommy szerint a bluegrass és a punk között számos hasonlóság fedezhető fel: mindkettő közvetlen, őszinte és egyszerű eszközökkel szólítja meg a közönséget. Az Uncle Monk főként klubokban lépett fel, 2006-ban pedig megjelentette az Uncle Monk című bemutatkozó albumát, amely kedvező kritikai fogadtatásban részesült.




MAGYAR IDENTITÁS ÉS A HAZATÉRÉS

Erdélyi Tamás nem felejtette el gyökereit. 2008-ban, több mint ötven év után látogatott haza Budapestre. Meghatottan kereste fel gyermekkora helyszíneit: a Bajcsy-Zsilinszky úti házat, a Szemere utcai iskolát és a Margitszigetet. Egy televíziós riportban őszinte lelkesedéssel beszélt arról, mennyire várta, hogy újra megkóstolhassa a magyar kiflit és a pogácsát – az otthon ízeit. Bár szülei elvesztése óta (akkor már mintegy tíz éve) nem beszélt senkivel magyarul, a riportok során mégis megcsillantotta nyelvtudását.