|
Brutálisan őszinte dokumentumfilm a NOFX négy évtizedes karrierjéről, amely feltárja a zenét, a káoszt és az ellentmondásokat az egyik legszókimondóbb punk-rock zenekar mögött. Első kézből származó beszámolókon és sosem látott pillanatokon keresztül a film egy éppoly vakmerő és vicces, mint személyes történetet tár elénk.
|
|
A film Glen Matlock, a Sex Pistols alapító tagjának regényén alapul, aki a banda egyetlen stúdióalbuma, a „NEVER MIND THE BOLLOCKS” tizenkét ikonikus dalából tízet társ-szerzőként jegyzett. Matlock részletesen bemutatja a 70-es évek eleji brit hangulatot, és rengeteg bennfentes titkot tár fel.
|
|
Dokumentumfilm a szlovén punkmozgalomról (1977–1985): középiskolás zenekarok lázadása a jugoszláv kommunista rendszer ellen. Tito haldoklásának idején Ljubljanában robbanásszerű ellenkultúra született, amelyet a hatalom elnyomással és a hírhedt „náci punk üggyel” próbált megtörni.
|
|
Fiatalok egy csoportja összefog, hogy kitörjön kilátástalan kisvárosából. A történetet a Rancid és a 90-es évek East Bay punk szcénája ihlette.
|
|
A hetvenes évek vége, Lengyelország. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Ustrzyki Dolnéban, néhány tinédzser a Sex Pistols hatására punkzenekart alapít. Amikor a Szabad Európa Rádió a levelük nyomán műsort indít nekik, a lázadásukra a kommunista titkosszolgálat is felfigyel. Egy tiszt egyértelművé teszi számukra: Ustrzyki Dolne nem London, itt nem lesz punk.
|
A Straight Edge alapelvei: zéró alkohol, dohány és drog, valamint a felelőtlen szex elutasítása. A '80-as évek elején, a punk és hardcore szcénából induló mozgalom mára világszerte elterjedt. Az EDGE a mozgalom kulcsfiguráit, többek között Ian MacKaye-t (Minor Threat, Fugazi), Ray Cappót (Youth of Today) és Karl Buechnert (Earth Crisis) szólaltatja meg, akik elmesélik, miért volt számukra létfontosságú egy olyan ifjúsági ellenkultúra megteremtése, amely elutasítja a drogok által dominált társadalmat. A film kendőzetlenül beszél a szcénán belüli problémákról – erőszakról, szexizmusról és intoleranciáról – is. Tíz, magát straight edge-nek valló ember személyes történetén keresztül pedig testközelből láthatjuk, milyen motivációk húzódnak a döntés mögött, és hogyan változtatja meg a mindennapokat a 'méregmentes' élet.
KépgalériaElőzetes
|
Legfrissebb hírekYouTube |