"Lehet az ember punk a fotózásban, az újságírásban, az irodalomban csak végig kell gondolni a történelmet. Láthatunk más olyan punk magatartásmódot aminek semmi köze a zenéhez. Még azt is megkockáztatom, hogy nincs is szükségünk több nyavalyás zenészre." - Don Letts -
Brutálisan őszinte dokumentumfilm a NOFX négy évtizedes karrierjéről, amely feltárja a zenét, a káoszt és az ellentmondásokat az egyik legszókimondóbb punk-rock zenekar mögött. Első kézből származó beszámolókon és sosem látott pillanatokon keresztül a film egy éppoly vakmerő és vicces, mint személyes történetet tár elénk.
A film Glen Matlock, a Sex Pistols alapító tagjának regényén alapul, aki a banda egyetlen stúdióalbuma, a „NEVER MIND THE BOLLOCKS” tizenkét ikonikus dalából tízet társ-szerzőként jegyzett. Matlock részletesen bemutatja a 70-es évek eleji brit hangulatot, és rengeteg bennfentes titkot tár fel.
Dokumentumfilm a szlovén punkmozgalomról (1977–1985): középiskolás zenekarok lázadása a jugoszláv kommunista rendszer ellen. Tito haldoklásának idején Ljubljanában robbanásszerű ellenkultúra született, amelyet a hatalom elnyomással és a hírhedt „náci punk üggyel” próbált megtörni.
Fiatalok egy csoportja összefog, hogy kitörjön kilátástalan kisvárosából. A történetet a Rancid és a 90-es évek East Bay punk szcénája ihlette.
A hetvenes évek vége, Lengyelország. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Ustrzyki Dolnéban, néhány tinédzser a Sex Pistols hatására punkzenekart alapít. Amikor a Szabad Európa Rádió a levelük nyomán műsort indít nekik, a lázadásukra a kommunista titkosszolgálat is felfigyel. Egy tiszt egyértelművé teszi számukra: Ustrzyki Dolne nem London, itt nem lesz punk.
Yangon Calling
2012
Dokumentumfilm
8.0/10 (IMDb)
Rendező:
Alexander Dluzak
Hossz:
61 perc
Nyelv:
Német
An independent documentary about the Burmese punk scene in Yangon, Myanmar, rebelling against the oppressive political system. Documentary about the underground Burmese punk rock scene. Over the course of six weeks, film-makers Alexander Dluzak and Carsten Piefke secretly film the lives of punk musicians in Yangon, Myanmar, as they perform, tour and rebel against the country's strict political establishment. Amongst those interviewed are former MTV presenter Steve Blame and drummer Bela B. of the German punk band Die Arzte.

Előzetes

Hozzászólások

Programajánló





110. rész – Barangó
109. rész – Chaos
108. rész – Trottel Records
107. rész – Red Line Offside
106. rész – Pinkpunkrz
105. rész – Ansantré
104. rész – Tóth-Laboncz 'Labi' Attila
103. rész – The Ocean Front
102. rész – The Snobs
101. rész – Dogs On Leads
99. rész – Hortobágy Hardcore Crew
98. rész – Agydaganat
97. rész – Gyíkemberz
96. rész – Üveges Csirkeszemek
95. rész – Nemecsek
94. rész – Független Adó
93. rész – Csermanek Lakótelep
92. rész – Barátság Kőolajvezeték
91. rész – Necropsia
90. rész – Ingerküszöb
89. rész – Térkövön Sült Lángos
88. rész – Tigris
87. rész – Rablóbanda
86. rész – 193.Cella
85. rész – Gusztus
84. rész – Salabakter
83. rész – Tizzy, Sas, Vessy interjú
82. rész – Barackca
81. rész – Gombával (Mumin)
80. rész – Gear



Legfrissebb hírek

50 éves a punk: nyári koncertajánló
50 éve történt - A koncert, amely megváltoztatta a világot
2026-ban jöhet a Charlie Harperről és a UK Subsról szóló film
A Pistols történetének másik oldala felkerült a streamingplatformokra
Ingyenes punk- és kultfilmek a Shout! Studiosnál
Előkerült az SLC Punk 2 meg nem valósult eredeti forgatókönyve
Új Sex Pistols koncertfelvételek kerültek elő

Facebook

YouTube