„So many people rise and fall” – énekli Iggy a »Home«-ban, s ha valakivel, hát épp vele kapcsolatban igaznak érzik ezt a tündöklés-bukás mesét. Mert hát a Stooges-időszak után jött a nagy zuhanás. Állítólag. Mert miféle zuhanás az, amelyet olyan zseniális albumok fémjeleznek, mint az Idiot vagy a Lust For Life?Jobban tesszük hát, ha hanyagoljuk ezt az „egyszer fenn, egyszer lenn” típusú megközelítést, mely egyébként is a mainstream-sikerekben gondolkodók sajátja. Ők azok, akik folyton azon sopánkodnak, hogy Iggy sosem „futott be” igazán. Valószínűleg soha nem is akart – az ő mércéik szerint semmiképp. S ha mégis lettek volna ilyen ábrándjai, alkatából adódóan alkalmatlan volt rá, hogy a fél világ kedvence legyen. Így maradhatott meg kevesek kisajátítható Jim Osterbergje.Valami okból e könyv szerzője, a Mojo magazin jeles szerkesztője nagyon erőlteti a Jim Osterberg/Iggy Pop alteregók szembeállítását. Előbbit a meghitt barát és halk szavú poéta, utóbbit a nagyközönség számára megalkotott rocksztár szerepével azonosítja. Nevezhették azonban akárhogy, Iggy Stooge minden pillanatában könnyedén volt önmaga: „a street walking cheetah with a heart full of napalm… a runaway son of the nuclear a-bomb… a worlds forgotten boy… the one who searches and destroys.”