"Számomra a punk rock a teremtés szabadsága, a siker szabadsága, a sikertelenség szabadsága, annak a szabadsága, hogy az lehess, aki vagy. Ez maga a szabadság." - Patti Smith -
Brutálisan őszinte dokumentumfilm a NOFX négy évtizedes karrierjéről, amely feltárja a zenét, a káoszt és az ellentmondásokat az egyik legszókimondóbb punk-rock zenekar mögött. Első kézből származó beszámolókon és sosem látott pillanatokon keresztül a film egy éppoly vakmerő és vicces, mint személyes történetet tár elénk.
A film Glen Matlock, a Sex Pistols alapító tagjának regényén alapul, aki a banda egyetlen stúdióalbuma, a „NEVER MIND THE BOLLOCKS” tizenkét ikonikus dalából tízet társ-szerzőként jegyzett. Matlock részletesen bemutatja a 70-es évek eleji brit hangulatot, és rengeteg bennfentes titkot tár fel.
Dokumentumfilm a szlovén punkmozgalomról (1977–1985): középiskolás zenekarok lázadása a jugoszláv kommunista rendszer ellen. Tito haldoklásának idején Ljubljanában robbanásszerű ellenkultúra született, amelyet a hatalom elnyomással és a hírhedt „náci punk üggyel” próbált megtörni.
Fiatalok egy csoportja összefog, hogy kitörjön kilátástalan kisvárosából. A történetet a Rancid és a 90-es évek East Bay punk szcénája ihlette.
A hetvenes évek vége, Lengyelország. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Ustrzyki Dolnéban, néhány tinédzser a Sex Pistols hatására punkzenekart alapít. Amikor a Szabad Európa Rádió a levelük nyomán műsort indít nekik, a lázadásukra a kommunista titkosszolgálat is felfigyel. Egy tiszt egyértelművé teszi számukra: Ustrzyki Dolne nem London, itt nem lesz punk.
Punk a platón
Get in the Van
Henry Rollins
Kiadó:
Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve:
2008
Nyelv:
Magyar
Oldalak száma:
304 oldal
Megvásárolható:
HENRY ROLLINS a ’80-as évek elején egy meghatározó amerikai punkzenekarban, a Black Flagben kezdte pályafutását. (Pontosabban egy Häagen-Dazs fagylaltozóban, de ez most mindegy.) Rollins mára egyszemélyes birodalom. Amellett, hogy az elmúlt húsz évben tucatnyi lemezt jelentetett meg állandóan megújuló zenekarával, a Rollins Banddel, saját, egyszemélyes spoken word előadásaival is járja a világot. Filmekben szerepelt, könyvkiadót alapított, számtalan könyvet írt, ma pedig televíziós és rádiós műsora is van.

A Punk a platón brutális és brutálisan őszinte, olykor megrázóan zavaró képi és verbális hatásokkal élő napló a BLACK FLAG zenekar „fénykoráról”. Az 1981-1986-os időszakot átfogó könyv több mint egyszerű beszámoló egy zenekar életéről. A vég nélküli ki- és bepakolások, utazások, küzdelmek, megaláztatások, rendőri és rajongói brutalitások elsorolása mellett a Punk a platón korrajz is, éles, sőt kíméletlen társadalom- és „emberiségkritika”, amelyben mindenki megkapja a magáét. Még te is.Emellett pedig egy további szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír: bepillantást enged a fiatal Henry Rollins koponyájába, ezáltal jobban értelmezhetővé válik a „rock’n’roll dühöngő bikájának” munkássága. Ajánljuk ezt a könyvet BLACK FLAG- és ROLLINS-rajongóknak, a punk- és a rockzene iránt érdeklődőknek, de azoknak is, akiknek eddig mindehhez sem mi közük nem volt. Azoknak például, akik valamiért elakadtak az életben, és a hátukon fekve rohangálnak, valamint közép- és felsővezetőknek: a mű kiváló motivációs és csapatépítő segédanyag.
Olvass bele!
    •   1981.08.25 - 1981.11.14 - Olvass bele!

Hozzászólások

Programajánló





110. rész – Barangó
109. rész – Chaos
108. rész – Trottel Records
107. rész – Red Line Offside
106. rész – Pinkpunkrz
105. rész – Ansantré
104. rész – Tóth-Laboncz 'Labi' Attila
103. rész – The Ocean Front
102. rész – The Snobs
101. rész – Dogs On Leads
99. rész – Hortobágy Hardcore Crew
98. rész – Agydaganat
97. rész – Gyíkemberz
96. rész – Üveges Csirkeszemek
95. rész – Nemecsek
94. rész – Független Adó
93. rész – Csermanek Lakótelep
92. rész – Barátság Kőolajvezeték
91. rész – Necropsia
90. rész – Ingerküszöb
89. rész – Térkövön Sült Lángos
88. rész – Tigris
87. rész – Rablóbanda
86. rész – 193.Cella
85. rész – Gusztus
84. rész – Salabakter
83. rész – Tizzy, Sas, Vessy interjú
82. rész – Barackca
81. rész – Gombával (Mumin)
80. rész – Gear



Legfrissebb hírek

50 éves a punk: nyári koncertajánló
50 éve történt - A koncert, amely megváltoztatta a világot
2026-ban jöhet a Charlie Harperről és a UK Subsról szóló film
A Pistols történetének másik oldala felkerült a streamingplatformokra
Ingyenes punk- és kultfilmek a Shout! Studiosnál
Előkerült az SLC Punk 2 meg nem valósult eredeti forgatókönyve
Új Sex Pistols koncertfelvételek kerültek elő

Facebook

YouTube