A gitárszólókon élvezkedő, nyálas metálból ő csinált megint felforgató, bomlasztó, szülőriasztó rockzenét, a „minél szarabbul szól, annál jobb” punkból vad, de melodikus MTV-slágereket. Azt hitte, kimegy a divatból a rasszizmus, a szexizmus, a bunkóság, de csak Jon Bon Jovi ment ki a divatból, ő is csak egy időre. Persze szétesett, mint mindenki, aki túl tehetséges, túl korszakos, túl érzékeny, túl tudatos, túl zavart, túl sokat lövi magát, túlságosan hisz abban, hogy a rendszer belülről szétrohasztható. Öngyilkos lett, az özvegy arra kérte a rajongókat, kórusban kiáltsák a búcsúztatón: „Seggfej! Seggfej!” Kurt Cobain naplói zavarbaejtőek, megrázóak, megvilágító erejűek, helyenként mulatságosak, máshol szívszorítóak, az elképzelhető legközelebb engednek a múlt század popkultúrájának utolsó meghatározó alakjához. Túl a sztorikon, túl a szörnyülködésen.