"Sokan azt hitték, hogy a punk stílus a taréjról, a biztostűkről és a nihilizmusról szól, pedig nem. A szabadság és annak kifejezése volt a lényeg. Szerintem ez volt az egyik dolog ami a punk irányzat felé vonzott."
- Don Letts -
Brutálisan őszinte dokumentumfilm a NOFX négy évtizedes karrierjéről, amely feltárja a zenét, a káoszt és az ellentmondásokat az egyik legszókimondóbb punk-rock zenekar mögött. Első kézből származó beszámolókon és sosem látott pillanatokon keresztül a film egy éppoly vakmerő és vicces, mint személyes történetet tár elénk.
A film Glen Matlock, a Sex Pistols alapító tagjának regényén alapul, aki a banda egyetlen stúdióalbuma, a „NEVER MIND THE BOLLOCKS” tizenkét ikonikus dalából tízet társ-szerzőként jegyzett. Matlock részletesen bemutatja a 70-es évek eleji brit hangulatot, és rengeteg bennfentes titkot tár fel.
Dokumentumfilm a szlovén punkmozgalomról (1977–1985): középiskolás zenekarok lázadása a jugoszláv kommunista rendszer ellen. Tito haldoklásának idején Ljubljanában robbanásszerű ellenkultúra született, amelyet a hatalom elnyomással és a hírhedt „náci punk üggyel” próbált megtörni.
Fiatalok egy csoportja összefog, hogy kitörjön kilátástalan kisvárosából. A történetet a Rancid és a 90-es évek East Bay punk szcénája ihlette.
A hetvenes évek vége, Lengyelország. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Ustrzyki Dolnéban, néhány tinédzser a Sex Pistols hatására punkzenekart alapít. Amikor a Szabad Európa Rádió a levelük nyomán műsort indít nekik, a lázadásukra a kommunista titkosszolgálat is felfigyel. Egy tiszt egyértelművé teszi számukra: Ustrzyki Dolne nem London, itt nem lesz punk.
Nem az a punk, aki... 2
Magyar punk 90-04
Kiadó:
Trottel Books
Kiadás éve:
2024
Nyelv:
Magyar
Oldalak száma:
300 oldal
Megvásárolható:
A könyv második része a rendszerváltástól 2004-ig tartó időszakot dolgozza fel, hasonlóan az elsőhöz, mintegy 65-70 interjú és írás, ez alkalommal 576 oldalon, többszáz fotó és illusztráció segítségével.
Punk a rendszerváltás után. A 80-as évek punkja az előző könyvben úgy definiálódott, hogy ahány punk, annyi punkság, ehhez képest a 90-es és a 2000-es első évek (mondjuk a NATO csatlakozásig, mint következő korszakhatárig) miben hozott újat és mást, egyáltalán hozott-e?

Az életérzés, az energiák, a szabadságra törekvés, a mindenkori hatalommal való szembenállás, a „minden gyanús, ami felülről jön” – értelemszerűen maradt, viszont, és ez egyértelműen kiderül az írásokból és interjúkból, a korszak szereplői tudatosan kezükbe vették az irányítást, hogy többek közt saját produkcióikat is átfogóan kezeljék.

A DIY (Do It Yourself! – Csináld magad!) szinte mindenre kiterjedt a koncertszervezéstől a lemezkiadásig, de nem feltétlenül kellett az egészet egyedül csinálni, ekkor már bekapcsolódtak független kiadók, szervezők, fanzinok,és a zenekarokból / barátokból / rajongókból formálódó olyan helyi kisközösségek, akik a mainstream üzletpolitikát mellőző punk- és hardcore etikában, azaz egymást segítő, összetartó és barátságos munkamorálban hittek.

A 90-es évek első fele, a rendszerváltást követő társadalmi, gazdasági és politikai átrendeződések közbeni felvillanyozó káoszával
a lehetőségek sokaságát ígérte, de a valóság persze másként festett, így a kép is természetesen sokkal árnyaltabb, a könyv közel száz fejezetének sokszínű panorámatablója egyszerre vicces és drámai, és főleg megnyugtatóan őszinte. /Rácz Misi fülszövege/

A könyvben szereplő zenekarok listája:
Alternatív Kupleráj / Alvin és a Mókusok / AMD / Anális Coitus / Antigané / Aurora / Ápolók / Aranyerény / Bandanas / BarrakkRokk / Barackca / Barrikád / Bobafett / Boston Klinika / Bankrupt / Böiler / B.T.K. / Bukottak / Burzsoá Nyugdíjasok / C.A.F.B. /Corpse / CPG-S Csövesek / Csermanek Lakótelep / Csigafröccs / Csontbrigád / Darab S. Gyula / Dawncore / Dezertőr / Dr. Thodor / Dzsófaszalasszó / Ebola / Elit Osztag / Élettér Elmélet / ÉV / Fermentáció / Flash / Flashback/ Flagrum / Forcas / Fürge Rókalábak / Fóbikus Panaszok / Gecizők / G.O.D. / 3/2-es Amateúrs / Haos / Hatóságilag Tilos / Hátsó Szándék / HétköznaPICSAlódások / Hideg Roncs / Hisztéria / Holtpont / Human Error / H.V.G . / Infúzió / Iszonyat / Jack / K.A. Antisocial Project/ Kevés / KlanHexed / Koyanisquatzi / Kretens / Kritikus Pont / Kulturális Szemle / Lava / Lecsa-Punk / Liberal Youth / Leukémia / Lyuhász Lyácint BT. / Macskanadrág / Magyar Vizsla / MariaHilfe! / Metanoia / Metzger / MNK (Minek Nevet Keresni) / 2.Emelet Front / Newborn / Necropsia / NeoDADAEaSt / Nesze / Pavlov Kutyái / Persona Non Grata / PG Csoport / Pina / Positive Front / Pozvakowski / Prosectura / QSS / Ragadós Macskakölykök / Red Marinetti / Redline Offside / Ribspreader / Rituális Rémtettek / Robbantott Csirkék / Rust in Peace / Sedative Bang / Stay Rude / The Shitheads / The sNOBS / Social Free Face / Sebaj Tóbiás / Semmi Komoly / Seven Days a Week / SoKan Mások / Souldivers / Sovány Vigasz / Szabad Idők / Tankcsapda / Tekintetes Úr / Tereskova / The Snobs / Toast / Topless / Trottel / Tudósok / United Side / Üveges Csirkeszemek / Vadkeleti Tragédia / Waw Waw Waw / Very Bad Things / Vérbaj / VHK / Vinas / Virus 63 / Victor Hugo és a Nyomorultak / What Can There / WI / Zörej Terror / és még sokan mások…
Publisher Banner

Hozzászólások

Programajánló





110. rész – Barangó
109. rész – Chaos
108. rész – Trottel Records
107. rész – Red Line Offside
106. rész – Pinkpunkrz
105. rész – Ansantré
104. rész – Tóth-Laboncz 'Labi' Attila
103. rész – The Ocean Front
102. rész – The Snobs
101. rész – Dogs On Leads
99. rész – Hortobágy Hardcore Crew
98. rész – Agydaganat
97. rész – Gyíkemberz
96. rész – Üveges Csirkeszemek
95. rész – Nemecsek
94. rész – Független Adó
93. rész – Csermanek Lakótelep
92. rész – Barátság Kőolajvezeték
91. rész – Necropsia
90. rész – Ingerküszöb
89. rész – Térkövön Sült Lángos
88. rész – Tigris
87. rész – Rablóbanda
86. rész – 193.Cella
85. rész – Gusztus
84. rész – Salabakter
83. rész – Tizzy, Sas, Vessy interjú
82. rész – Barackca
81. rész – Gombával (Mumin)
80. rész – Gear



Legfrissebb hírek

50 éves a punk: nyári koncertajánló
50 éve történt - A koncert, amely megváltoztatta a világot
2026-ban jöhet a Charlie Harperről és a UK Subsról szóló film
A Pistols történetének másik oldala felkerült a streamingplatformokra
Ingyenes punk- és kultfilmek a Shout! Studiosnál
Előkerült az SLC Punk 2 meg nem valósult eredeti forgatókönyve
Új Sex Pistols koncertfelvételek kerültek elő

Facebook

YouTube