"Minden tettemet a Crass-ben, a "Légy pontosan az aki lenni akarsz" gondolat inspirálta, amit a "Big A, Little A" című számunkba is beletettünk, egyfajta gyakorlásképp, hogy az emberek merjenek egy olyan világról álmodni amilyet szeretnének és hogy megmutassuk nekik, meg van az erejük átformálni ezt a világot, ahol azt mondják nekik, hogy "nem, nem tudjátok." - Penny Rimbaud -
Egy dokumentumfilm, amely az Anti-Flag politikai punk zenekar történetét dolgozza fel. A filmben megszólalnak olyan ismert zenészek, mint Tom Morello, Billy Bragg, Tim McIlrath és Brian Baker is. A dokumentumfilm bemutatja, milyen kihívásokkal és nehézségekkel szembesülnek azok, akik politikai zenét játszanak, és életüket az aktivizmusnak szentelik.
Egy négyrészes amerikai dokumentumfilm-sorozat. Minden epizód egy-egy korszakra fókuszál, kezdve a 60-as évek protopunk mozgalmától egészen napjainkig, így átfogó képet ad a punk fejlődéséről és hatásáról. A sorozat nem csupán a zenei forradalmat mutatja be, hanem azt a lázadó szellemiséget és kreatív energiát is, amely generációkat inspirált, és máig érezhető hatást gyakorol a popkultúrára.
A The Godfathers of Hardcore feltárja Roger Miret és Vinnie Stigma, a hardcore punk meghatározó figuráinak történetét – bepillantást engedve abba, hogyan formálták a zenei színtér arculatát az Agnostic Front élén.
A RUDEBOY című film archív felvételekkel, interjúkkal és játékfilmes elemekkel mutatja be a legendás Trojan Records történetét, amely a brit táncparketteken zajló kulturális forradalom egyik kulcsszereplője volt a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején.
1993-ban, GG Allin mindössze 37 évesen, heroin túladagolás következtében hunyt el – halála is mítosz lett, akárcsak élete. A díjnyertes rendező, Sami Saif dokumentumfilmje, a THE ALLINS, szeretetteljes és szórakoztató betekintést nyújt a botrányhős énekes családjának mindennapjaiba, miközben új megvilágításba helyezi a punk ikon örökségét.

Filmek

Keresés:
Ország: Típus:
Összes A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z 0-9
1...23456...38
Arada
2018
Játékfilm
5.2/10 (IMDb)
Rendező:
Mu Tunc
Író:
Sam Pink, Mu Tunc
Hossz:
88 perc
Nyelv:
Török
Szereplők:
Burak Deniz, Büsra Develi, Eris Akman
Assa AKA Acca
1987
Játékfilm
7.7/10 (IMDb)
Rendező:
Sergey Solovyov
Író:
Sergey Livnev
Hossz:
153 perc
Nyelv:
Orosz
Szereplők:
Natan Eidelman, Anatoly Slivnikov, German Shorr, Ilya Ivanov
Auswärtsspiel
Die Toten Hosen in Ost-Berlin
2022
Dokumentumfilm
7.7/10 (IMDb)
Rendező:
Martin Groß
Író:
Martin Groß
Hossz:
75 perc
Nyelv:
Német
Szereplők:
Andi, Alfred Biolek, Michael Boehlke, Michael Breitkopf
B-Movie
Lust & Sound in West-Berlin 1979-1989
2015
Dokumentumfilm
Felirat
Rendező:
Jörg A. Hoppe
Író:
Jörg A. Hoppe
Hossz:
92 perc
Nyelv:
Német/Angol
Szereplők:
Andi, Bela B., Blixa Bargeld, Ben Becker
Bad Brains: A Band in DC
2012
Dokumentumfilm
Felirat
7.7/10 (IMDb)
Rendező:
Ben Logan, Mandy Stein
Hossz:
104 perc
Nyelv:
Angol, USA
Szereplők:
Paul D. Hudson, Gary Miller, Don Letts, Henry Rollins, Ian Mackaye
Banned
1989
Játékfilm
5.3/10 (IMDb)
Rendező:
Roberta Findlay
Író:
James M. Cirile
Hossz:
- perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Fred Cabral, Roger Coleman, Amy Brentano, Neville Wells, TJ Glenn
Barbershop Punk
2010
Dokumentumfilm
7.2/10 (IMDb)
Rendező:
Georgia Sugimura Archer, Kristin Armfield
Író:
Georgia Sugimura Archer
Hossz:
84 perc
Szereplők:
Janeane Garofalo, Henry Rollins, Jim Ladd
Baseball Punx
2018
Dokumentumfilm
8.4/10 (IMDb)
Rendező:
Jak Kerley
Író:
Jak Kerley
Hossz:
11 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Wayne Borders, Vince Caffiero, John DeDomenici, Alyssa Kai
Basically, Johnny Moped
2013
Dokumentumfilm
Felirat
7.8/10 (IMDb)
Rendező:
Fred Burns
Író:
Fred Burns
Hossz:
77 perc
Nyelv:
Angol, UK
Szereplők:
Captain Sensible, Chrissie Hynde, Billy Childish, Shane Macgowan
Battle In Seattle
Seattle öt napja
2007
Játékfilm
Felirat + Szinkron
6.6/10 (IMDb)
Rendező:
Stuart Townsend
Író:
Stuart Townsend
Hossz:
99 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
André 3000, Jennifer Carpenter, Isaach De Bankolé, Woody Harrelson
1...23456...38




60. rész – Érdekfeszület
59. rész – Böiler
58. rész – Macskanadrág
57. rész – Preta Fakto
56. rész – Toast
55. rész – Tard Horses
54. rész – Plüssnapalm
53. rész – Orwell Disznói
52. rész – Prosectura
51. rész – Kovács 'Kiskovács' Zoltán (AMD)
50. rész – Pangó Alkesz
49. rész – Meconium
48. rész – Káderek
47. rész – The Grenma
46. rész – Utópia
45. rész – TbOi!
17. rész – Vészkijárat
16. rész – Aljas Kúszóbab
43. rész – Elit Osztag
42. rész – Közellenség
41. rész – Hátsó Szándék
40. rész – Felső Tízezer
39. rész – Hisztéria
38. rész – Eresz Alá Szorult Uborka
37. rész – Linx
36. rész – Hit By A School Bus
35. rész – Krumplizcukor
34. rész – Utolsó Alkalom

Legfrissebb hírek

Ingyen nézhető a legendás Decline of Western Civilization trilógia!
Rancid ihlette dráma, And Out Comes the Wolf előzetes
A „punk” szó története: Shakespeare-től a Sex Pistolsig
A Sex Pistols újra színpadon – klasszikus dalok, új frontemberrel

Facebook

YouTube