"A rock lényege az önkifejezés az önmegvalósítás, hogy az ember azt csinálja amit akar. A punk rock korszak segített magamat megtalálni. Amikor beindult és mindenki gitárt fogott, én is meg akartam ragadni valamit de a szinpad már tele volt úgyhogy egy Super 8-as kamerát fogtam és filmes lettem." - Don Letts -
Egy dokumentumfilm, amely az Anti-Flag politikai punk zenekar történetét dolgozza fel. A filmben megszólalnak olyan ismert zenészek, mint Tom Morello, Billy Bragg, Tim McIlrath és Brian Baker is. A dokumentumfilm bemutatja, milyen kihívásokkal és nehézségekkel szembesülnek azok, akik politikai zenét játszanak, és életüket az aktivizmusnak szentelik.
Egy négyrészes amerikai dokumentumfilm-sorozat. Minden epizód egy-egy korszakra fókuszál, kezdve a 60-as évek protopunk mozgalmától egészen napjainkig, így átfogó képet ad a punk fejlődéséről és hatásáról. A sorozat nem csupán a zenei forradalmat mutatja be, hanem azt a lázadó szellemiséget és kreatív energiát is, amely generációkat inspirált, és máig érezhető hatást gyakorol a popkultúrára.
A The Godfathers of Hardcore feltárja Roger Miret és Vinnie Stigma, a hardcore punk meghatározó figuráinak történetét – bepillantást engedve abba, hogyan formálták a zenei színtér arculatát az Agnostic Front élén.
A RUDEBOY című film archív felvételekkel, interjúkkal és játékfilmes elemekkel mutatja be a legendás Trojan Records történetét, amely a brit táncparketteken zajló kulturális forradalom egyik kulcsszereplője volt a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején.
1993-ban, GG Allin mindössze 37 évesen, heroin túladagolás következtében hunyt el – halála is mítosz lett, akárcsak élete. A díjnyertes rendező, Sami Saif dokumentumfilmje, a THE ALLINS, szeretetteljes és szórakoztató betekintést nyújt a botrányhős énekes családjának mindennapjaiba, miközben új megvilágításba helyezi a punk ikon örökségét.

Filmek

Keresés:
Típus:
Összes A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z 0-9
The House of Tomorrow
2017
Játékfilm
6.2/10 (IMDb)
Rendező:
Peter Livolsi
Író:
Peter Bognanni
Hossz:
85 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Asa Butterfield, Alex Wolff, Nick Offerman, Ellen Burstyn
The Last Pogo
1978
Játékfilm
8.3/10 (IMDb)
Rendező:
Colin Brunton
Nyelv:
English
Szereplők:
Teenage Head, The Viletones, The Ugly, The Mods
The Most Australian Band Ever!
2024
Dokumentumfilm
8.2/10 (IMDb)
Rendező:
Jonathan Sequeira
Író:
Jonathan Sequeira
Hossz:
104 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Raymond Ahn, Angry Anderson, Peter Black
The Other F Word
2011
Dokumentumfilm
Felirat
7.3/10 (IMDb)
Rendező:
Andrea Blaugrund
Író:
Andrea Blaugrund
Hossz:
98 perc
Nyelv:
Angol, USA
Szereplők:
Flea, Lars Frederiksen, Tony Hawk, Jim Lindberg, Rob Chaos
The Outhouse the Film (1985-1997)
2019
Dokumentumfilm
Rendező:
Brad Norman
Író:
Brad Norman
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Henry Rollins, Lee Ving, Keith Morris, Ian MacKaye
The Public Image is Rotten
2017
Dokumentumfilm
7.2/10 (IMDb)
Rendező:
Tabbert Fiiller
Hossz:
105 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
John Lydon, Michael Alago, Martin Atkins, Ginger Baker
The Punk and The Princess
The Punk
1993
Játékfilm
6.2/10 (IMDb)
Rendező:
Michael Sarne
Író:
Gideon Sams
Hossz:
96 perc
Nyelv:
Angol, UK
Szereplők:
Charlie Creed-Miles, Vanessa Hadaway, David Shawyer, Jess Conrad, Jackie Skarvellis
The Punk Rock Movie
1978
Dokumentumfilm
6.8/10 (IMDb)
Rendező:
Don Letts
Hossz:
86 perc
Nyelv:
Angol, UK
Szereplők:
Soo Catwoman, Steve Strange, Robin Crocker
The Punk Singer
A punk csaj
2013
Dokumentumfilm
7.4/10 (IMDb)
Rendező:
Sini Anderson
Hossz:
81 perc
Nyelv:
Angol, USA
Szereplők:
Kathleen Hanna, Carrie Brownstein, Kim Gordon
The Ranger
2018
Játékfilm
5.1/10 (IMDb)
Rendező:
Jenn Wexler
Író:
Giaco Furino
Hossz:
77 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Chloë Levine, Jeremy Holm, Granit Lahu, Jeremy Pope




60. rész – Érdekfeszület
59. rész – Böiler
58. rész – Macskanadrág
57. rész – Preta Fakto
56. rész – Toast
55. rész – Tard Horses
54. rész – Plüssnapalm
53. rész – Orwell Disznói
52. rész – Prosectura
51. rész – Kovács 'Kiskovács' Zoltán (AMD)
50. rész – Pangó Alkesz
49. rész – Meconium
48. rész – Káderek
47. rész – The Grenma
46. rész – Utópia
45. rész – TbOi!
17. rész – Vészkijárat
16. rész – Aljas Kúszóbab
43. rész – Elit Osztag
42. rész – Közellenség
41. rész – Hátsó Szándék
40. rész – Felső Tízezer
39. rész – Hisztéria
38. rész – Eresz Alá Szorult Uborka
37. rész – Linx
36. rész – Hit By A School Bus
35. rész – Krumplizcukor
34. rész – Utolsó Alkalom

Legfrissebb hírek

Ingyen nézhető a legendás Decline of Western Civilization trilógia!
Rancid ihlette dráma, And Out Comes the Wolf előzetes
A „punk” szó története: Shakespeare-től a Sex Pistolsig
A Sex Pistols újra színpadon – klasszikus dalok, új frontemberrel

Facebook

YouTube