"Soha nem akartam része lenni semmilyen színtérnek, semmibe nem akartam belefolyni. A saját dolgaimat akartam csinálni. A punk rockból ezt a leckét tanultam meg." - Buzz Osborne -
Brutálisan őszinte dokumentumfilm a NOFX négy évtizedes karrierjéről, amely feltárja a zenét, a káoszt és az ellentmondásokat az egyik legszókimondóbb punk-rock zenekar mögött. Első kézből származó beszámolókon és sosem látott pillanatokon keresztül a film egy éppoly vakmerő és vicces, mint személyes történetet tár elénk.
A film Glen Matlock, a Sex Pistols alapító tagjának regényén alapul, aki a banda egyetlen stúdióalbuma, a „NEVER MIND THE BOLLOCKS” tizenkét ikonikus dalából tízet társ-szerzőként jegyzett. Matlock részletesen bemutatja a 70-es évek eleji brit hangulatot, és rengeteg bennfentes titkot tár fel.
Dokumentumfilm a szlovén punkmozgalomról (1977–1985): középiskolás zenekarok lázadása a jugoszláv kommunista rendszer ellen. Tito haldoklásának idején Ljubljanában robbanásszerű ellenkultúra született, amelyet a hatalom elnyomással és a hírhedt „náci punk üggyel” próbált megtörni.
Fiatalok egy csoportja összefog, hogy kitörjön kilátástalan kisvárosából. A történetet a Rancid és a 90-es évek East Bay punk szcénája ihlette.
A hetvenes évek vége, Lengyelország. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Ustrzyki Dolnéban, néhány tinédzser a Sex Pistols hatására punkzenekart alapít. Amikor a Szabad Európa Rádió a levelük nyomán műsort indít nekik, a lázadásukra a kommunista titkosszolgálat is felfigyel. Egy tiszt egyértelművé teszi számukra: Ustrzyki Dolne nem London, itt nem lesz punk.

Filmek

Keresés:
Típus:
Rendezés:
ABC
Dátum
IMDb
Nyelvi opciók:
Összes A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z 0-9
12
What We Do Is Secret
2007
Játékfilm
Felirat
6.5/10 (IMDb)
Rendező:
Rodger Grossman
Író:
Michelle Baer Ghaffari
Hossz:
93 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Shane West, Bijou Phillips, Rick Gonzalez, Noah Segan
Wheat City Hardcore
2018
Dokumentumfilm
6.8/10 (IMDb)
Rendező:
Christopher Mitchell
Író:
Christopher Mitchell
Hossz:
60 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Rod Bailey, Mike Branconnier, Jason Bull, Collin Bulloch
White Riot
2019
Dokumentumfilm
7.2/10 (IMDb)
Rendező:
Rubika Shah
Író:
Ed Gibbs
Hossz:
80 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Red Saunders, The Clash, Enoch Powell, Marvin Webster
Who Is Poly Styrene?
1979
Dokumentumfilm
6.5/10 (IMDb)
Rendező:
Ted Clisby
Hossz:
39 perc
Szereplők:
Poly Styrene
Who Killed Nancy?
2009
Dokumentumfilm
Felirat
6.6/10 (IMDb)
Rendező:
Alan G. Parker
Hossz:
100 perc
Nyelv:
Angol
Szereplők:
Viviane Albertine, George Ancock, Sophie Boyes
Wie Feuer Und Flamme
Tűzön-vizen át
2001
Játékfilm
Felirat
6.8/10 (IMDb)
Rendező:
Connie Walter
Író:
Natja Brunckhorst
Hossz:
94 perc
Nyelv:
Német
Szereplők:
Anna Bertheau, Antonio Wannek, Tim Sander, Carmen Simone Birk
Wszystko co kocham
Minden, mit szerettem
2009
Játékfilm
Felirat
6.9/10 (IMDb)
Rendező:
Jacek Borcuch
Író:
Jacek Borcuch
Hossz:
95 perc
Nyelv:
Lengyel
Szereplők:
Mateusz Kosciukiewicz, Olga Frycz, Jakub Gierszal
12
Programajánló


110. rész – Barangó
109. rész – Chaos
108. rész – Trottel Records
107. rész – Red Line Offside
106. rész – Pinkpunkrz
105. rész – Ansantré
104. rész – Tóth-Laboncz 'Labi' Attila
103. rész – The Ocean Front
102. rész – The Snobs
101. rész – Dogs On Leads
99. rész – Hortobágy Hardcore Crew
98. rész – Agydaganat
97. rész – Gyíkemberz
96. rész – Üveges Csirkeszemek
95. rész – Nemecsek
94. rész – Független Adó
93. rész – Csermanek Lakótelep
92. rész – Barátság Kőolajvezeték
91. rész – Necropsia
90. rész – Ingerküszöb
89. rész – Térkövön Sült Lángos
88. rész – Tigris
87. rész – Rablóbanda
86. rész – 193.Cella
85. rész – Gusztus
84. rész – Salabakter
83. rész – Tizzy, Sas, Vessy interjú
82. rész – Barackca
81. rész – Gombával (Mumin)
80. rész – Gear

Legfrissebb hírek

Újra moziba kerül a Madness 1981-es filmje
Budapestről a punk rock élvonalába - Tommy Ramone életútja
Különleges koncerttel emlékeznek a Ramones első albumára
Vive Le Punk: új film a punk örökségéről
Nimrods: megérkezett a Green Day ihlette film első előzetese
50 éves a punk: nyári koncertajánló
50 éve történt - A koncert, amely megváltoztatta a világot

Facebook

YouTube