"A rock lényege az önkifejezés az önmegvalósítás, hogy az ember azt csinálja amit akar. A punk rock korszak segített magamat megtalálni. Amikor beindult és mindenki gitárt fogott, én is meg akartam ragadni valamit de a szinpad már tele volt úgyhogy egy Super 8-as kamerát fogtam és filmes lettem." - Don Letts -
Brutálisan őszinte dokumentumfilm a NOFX négy évtizedes karrierjéről, amely feltárja a zenét, a káoszt és az ellentmondásokat az egyik legszókimondóbb punk-rock zenekar mögött. Első kézből származó beszámolókon és sosem látott pillanatokon keresztül a film egy éppoly vakmerő és vicces, mint személyes történetet tár elénk.
A film Glen Matlock, a Sex Pistols alapító tagjának regényén alapul, aki a banda egyetlen stúdióalbuma, a „NEVER MIND THE BOLLOCKS” tizenkét ikonikus dalából tízet társ-szerzőként jegyzett. Matlock részletesen bemutatja a 70-es évek eleji brit hangulatot, és rengeteg bennfentes titkot tár fel.
Dokumentumfilm a szlovén punkmozgalomról (1977–1985): középiskolás zenekarok lázadása a jugoszláv kommunista rendszer ellen. Tito haldoklásának idején Ljubljanában robbanásszerű ellenkultúra született, amelyet a hatalom elnyomással és a hírhedt „náci punk üggyel” próbált megtörni.
Fiatalok egy csoportja összefog, hogy kitörjön kilátástalan kisvárosából. A történetet a Rancid és a 90-es évek East Bay punk szcénája ihlette.
A hetvenes évek vége, Lengyelország. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Ustrzyki Dolnéban, néhány tinédzser a Sex Pistols hatására punkzenekart alapít. Amikor a Szabad Európa Rádió a levelük nyomán műsort indít nekik, a lázadásukra a kommunista titkosszolgálat is felfigyel. Egy tiszt egyértelművé teszi számukra: Ustrzyki Dolne nem London, itt nem lesz punk.

Hírek

Keresés:
Nem az a punk aki... - Könyvmegjelenés
A Trottel Books gondozásában egy 420 oldalas könyv jelenik meg a magyar punk történetéről.
NETFLIX
A Netflixen egyre több punk témájú film jelenik meg magyar felirat, így a hazai közönség számára is könnyebben elérhetővé válnak ezek a filmek.
Anti-Flag - Hatalmat a béke híveinek
Elkészült az Anti-Flag zenekarról szóló "Hatalmat a béke híveinek" című 15 perces dokumentumfilm magyar feliratos változata.
Pistol - Disney+
A Disney+ elhozta Magyarországra a Sex Pistols legendás punkzenekar történetét feldolgozó 6 részes sorozatot magyar szinkronnal.
PUNKFILMS - TOP 10
Elkészítettük a saját kis TOP 10-es listáinkat azoknak akik most kezdenek megismerkedni a punk szubkultúrával kapcsolatos filmekkel. Szerintünk az alábbi filmeket nem érdemes kihagyni!
PIL a külföldi mozikban
Érkezik a mozikba a ‘The Public Image Is Rotten’, John Lydon főszereplésével. Az énekes Sex Pistols utáni életéről szóló dokumentumfilmet idén ősszel mutatják be az USÁ-ban.
Turn It Around - The Story of East Bay Punk
Dokumentumfilm készült a '80-as, '90-es évekbeli East Bay-i punk színtérről. Megjelenés: 2018.06.22.
D.O.A. - Blu-ray megjelenés
2017 december 15-én felújított HD minőségben is megjelent a Sex Pistols amerikai turnéját végigkövető dokumentumfilm.
2018-as fordításaink
2018-ban az alábbi filmekhez készítünk magyar feliratot.
Punk dalszövegek magyarul
Több mint 300 dalszöveg érhető el immáron magyar fordításban.
« 1 2 3 4 »
Programajánló





110. rész – Barangó
109. rész – Chaos
108. rész – Trottel Records
107. rész – Red Line Offside
106. rész – Pinkpunkrz
105. rész – Ansantré
104. rész – Tóth-Laboncz 'Labi' Attila
103. rész – The Ocean Front
102. rész – The Snobs
101. rész – Dogs On Leads
99. rész – Hortobágy Hardcore Crew
98. rész – Agydaganat
97. rész – Gyíkemberz
96. rész – Üveges Csirkeszemek
95. rész – Nemecsek
94. rész – Független Adó
93. rész – Csermanek Lakótelep
92. rész – Barátság Kőolajvezeték
91. rész – Necropsia
90. rész – Ingerküszöb
89. rész – Térkövön Sült Lángos
88. rész – Tigris
87. rész – Rablóbanda
86. rész – 193.Cella
85. rész – Gusztus
84. rész – Salabakter
83. rész – Tizzy, Sas, Vessy interjú
82. rész – Barackca
81. rész – Gombával (Mumin)
80. rész – Gear



Legfrissebb hírek

50 éves a punk: nyári koncertajánló
50 éve történt - A koncert, amely megváltoztatta a világot
2026-ban jöhet a Charlie Harperről és a UK Subsról szóló film
A Pistols történetének másik oldala felkerült a streamingplatformokra
Ingyenes punk- és kultfilmek a Shout! Studiosnál
Előkerült az SLC Punk 2 meg nem valósult eredeti forgatókönyve
Új Sex Pistols koncertfelvételek kerültek elő

Facebook

YouTube